Description
Amióta az eszemet tudom, a turizmussal szerettem volna foglalkozni. A korábbi álomállásaim, úgy mint pilóta, stewardess, desztinációs menedzser HELYETT lettem felszolgáló, utazási referens, recepciós, idegenvezető, turisztikai tanácsadó, rendezvényszervező és kiemelt ügyfélkapcsolati munkatárs. Egy azonban közös volt: mind valamilyen turisztikai jellegű vállalkozásnál. 3-1000 fő között mozgott a munkatársaim száma. Rengeteg sorssal, személyiséggel, vezetői stílussal és üzleti felfogással találkoztam.
Ma az ÉrtékelésTUNING alapitójaként olyan vállalkozóknak segítek, akik kiszámíthatóvá akarják tenni és a legtöbbet akarják kihozni a vendégeik véleményéből, akik égnek a vágytól, hogy az üzleti folyamataik olyan kidolgozott rendszeren alapuljanak, ahol a vendégértékelések nem szükséges rosszként, hanem a fejlődés mozgatórugójaként jelennek meg, akiknek céljuk egy olyan elit klubba tartozni – csillagoktól, minősítésektől függetlenül -, amelyben elmondhatják, a vendégeik juttatták őket a csúcsra – és természetesen azok az intézkedések, amelyeket komoly munkával beletettek ennek elérése érdekében.
Sokszor csak egy lökés hiányzik a megfelelő helyen és időben, hogy átlendüljünk az akadályokon, amelyek napok vagy hónapok óta megakasztják a flow-t a vállalkozásodban.
– ha technikai elakadásod van bármilyen értékelő felülettel kapcsolatban.
– ha elérted a kitűzött eredményt a vállalkozásoddal, de üvegplafont érzel a fejed fölött és nem tudsz továbbhaladni
– ha szoftvert vagy applikációt fejlesztesz és értékeléseket is megjelenítesz
– vagy ha egyszerűen szeretnéd, hogy egy külső szem segítsen irányba állítani, akkor a konzultáció neked való.
Ahhoz, hogy megfelelően fel tudjak készülni, kérlek, válaszold meg a lenti néhány kérdésemet!

Reviews
There are no reviews yet.